Sokféle szerelem van, de nagy Ő csak egy

Talán ahogy ajkad megérinti ajkam. Vagy mert szemedbe nézve a lelkedet látom. Talán azért, ahogyan hozzámérsz, vagy mert az illatod bőrömben ivódott, hogy ne tudjak gondolni másra. Talán azért, mert ha nem vagy mellettem csak álmatlanul hánykolódom az ágyban. Vagy mert olyan mély érzéseket váltasz ki belőlem, amik létezéséről nem volt tudomásom. 

Talán mindezekért, vagy „csak”, mert a szívemig értél: egy életen át szeretni foglak.  

Melletted úgy érzem újjászülettem és újra élek. Ez már épp elég indok arra, hogy szívemben őrizzelek. De az is igaz, hogy előtted nem ismertem az érzést, amelyben két szív és test egymást lobbantja lángra. Nem vártam reménnyel telve az estét, a holnapot. Nem szerettem és tudtam a jelenben élni. A múlt ködébe veszve a jövőt kutattam. Árnyak közt jártam. 

Késve ismertem fel, mikor voltam boldog, és mikor kellett volna elengednem azt, akit szeretek. Kapaszkodtam egy vágyálomba és elüldöztem azt, aki nem akarta a szívét kinyitni nekem. Azt akartam, ne csak a testem lássa a másik, hanem a lelkem is. 

Magamnak se tudtam megfogalmazni mit keresek, míg nem találkoztunk, de ma már tudom: lélekkapcsolódásra vágytam.

A szenvedély fűtötte vágyból építkező kapcsolatból ritkán lesz életre szóló kapcsolat. De ha úgy érzi az ember, a másik lelkében végre hazatalált, azt nagyon kell becsülni. Amikor két szív egymásért dobog, nem kell ígérgetni, csak merni szeretni. 

Én az első pillanattól kezdve úgy éreztem mindig is ismertelek. A mi kettőnk történetét valahol, valaki már előre megírta, nem véletlenül találkoztunk össze. Persze minden találkozásról csak utólag derül ki mi volt a célja. Mi egy életre szóló fogadalmat tettünk egymásnak.  

Talán, mert hisszük vannak kapcsolódások, amelyek életre szólóak…

Forrás: miragemagazin.hu